Lábfej-szkander: ez az új parasztnintendó

Lábfej-szkander: ez az új parasztnintendó

Több tucat versenyző érkezik Kína Csungking városába, hogy az ott található viziparkban megmérkőzzenek a legújabb őrült versenyszámban, a lábfej-szkanderben. 

Emlékeznek még a népszerű hüvelykujj-szkanderre? Amikor négy ujjunkkal kampóként szorítottuk ellenfelünk négy ujját, miköben hüvelykujjaink egymásnak feszültek? A jelre elindult a harc, amelyben az nyert, akinek sikerült leszorítani a másik fél hüvelykjét. Na, a lábfej-szkander majdnem ilyen, csak lábfejjel, lábujjakkal, meg vízzel.

A lábujj-szkander játéka ugyan azokra a fundamentumokra épül, mint a szimpla, kézfej meg alkar változata. A mérkőzésben összefűzik az ellenfelek ujjaikat, majd a megadott jelre megpróbálják a saját oldalukra elfordítani a másik lábfejét. A játékot azért játszák vízben, hogy közben jókedélyűen fröcsköljék is egymást (nem mintha az egymás párnával püfölése nem lenne izgalmasabb a koncepcióban), illetve kibírják a negyvenfokos nagyvárosi hőséget.

A kínai, semmiből jött sportágra eddig legalább nyolcvanan jelentkeztek, hogy egy verseny keretében mérjék össze bokájuk, vádlijuk (meg lábgomba transzfer) teljesítőképességét. A párbajok nyertese ingyen belépőket nyerhet a viziparkba.

Az összecsapó ellenfelek és szurkolóik. Kép forrása: Daily Mail, Getty Images

 

A játékot egyébként a számára előkészített, stadium után szabadon csak “lábiumnak” nevezett “arénában” játsszák.

(Via Daily Mail)